Erdélyi zakuszka
Ilyet két éve egy székelyföldi kiránduláson kóstoltam először. A miklósvári vendégházban kínálták reggelire, és olyan isteni volt, hogy rögtön elkértem a receptet. Azóta már rengetegszer csináltam, teljesen addikt vagyok, alig várom a "padlidzsán" és "vitaminpaprika" szezonját, hogy csinálhassam újra. A sima padlizsánkrémet is imádom, de ez még rádob egy lapáttal, a sült paprika édeskés-füstös ízével. Friss paradicsomból illik csinálni, de én most konzervet használtam, működött. Kenyérre kenve szoktuk enni, de lehet vele kreatívkodni...

A képen látható adaghoz
1 padlizsán
2 nagy pritaminpaprika (esetleg piros kaliforniai)
4-5 paradicsom (esetleg konzervből)
1 hagyma
olívaolaj
só
1 kiskanál cukor
1. A padlizsánt és a megmosott paprikákat pár helyen villával megszurkálom, majd úgy ahogy vannak, valami edényben bevágom őket a 200 fokra előmelegített sütőbe. Kb. fél óra múlva megpuhulnak és itt-ott megbarnulnak, ekkor vegyük ki őket és várjuk meg, míg valamennyire kihűlnek.
2. A paprikákból egy mozdulattal húzzuk ki a csumájukat, a padlizsánnak meg kaparjuk ki a belsejét. Robotgépben turmixoljuk össze őket, nem kell teljesen simára, maradhatna darabok.
3. A felaprított hagymát olívaolajon megdinsztelem, hozzáadom a paradicsomokat, majd a padlizsán-paprika pépet. Sóval és egy kiskanál cukorral ízesítem. Kb. 20 percig párolom, utána hagyom kihűlni.
Hűtőben pár napig eláll, de nálunk ez az adag max. 2 napig tart ki. Főleg, mert egyesek (na jó, én) minen egyes hűtővizitkor belekanalaznak.

A képen látható adaghoz
1 padlizsán
2 nagy pritaminpaprika (esetleg piros kaliforniai)
4-5 paradicsom (esetleg konzervből)
1 hagyma
olívaolaj
só
1 kiskanál cukor
1. A padlizsánt és a megmosott paprikákat pár helyen villával megszurkálom, majd úgy ahogy vannak, valami edényben bevágom őket a 200 fokra előmelegített sütőbe. Kb. fél óra múlva megpuhulnak és itt-ott megbarnulnak, ekkor vegyük ki őket és várjuk meg, míg valamennyire kihűlnek.
2. A paprikákból egy mozdulattal húzzuk ki a csumájukat, a padlizsánnak meg kaparjuk ki a belsejét. Robotgépben turmixoljuk össze őket, nem kell teljesen simára, maradhatna darabok.
3. A felaprított hagymát olívaolajon megdinsztelem, hozzáadom a paradicsomokat, majd a padlizsán-paprika pépet. Sóval és egy kiskanál cukorral ízesítem. Kb. 20 percig párolom, utána hagyom kihűlni.
Hűtőben pár napig eláll, de nálunk ez az adag max. 2 napig tart ki. Főleg, mert egyesek (na jó, én) minen egyes hűtővizitkor belekanalaznak.
Címkék: hús nélkül, reggeli
11 Comments:
At május 05, 2007 2:14 DU,
Névtelen said…
Szia,
Veletlenul bukkantam erre a receptre, mivel erdelyi vagyok, hozza merek szolni.
A legjobb akkor lesz a zakuszka, ha a padlizsant es a paprikat is nyilt langon, vagy a nyilt langra tett sutolapon sutod.
Az altalad bemutatott recept a legelterjedtebb, en is igy keszitem, de rengeteg variacio van a zakuszkara es erdemes kiprobalni. Igy van paszulyos, de ebbe nem kerul padlizsan, van gombas es meg sok mas, amit ki sem probaltam meg. Edesanyam minden osszel eltesz belole telire is. Sot, az utobbi idoben az elokeszitett hozzavalokat, kulon-kulon, lefagyassza es mikor kedve tamad osszedob egy jo adagot.
Puszi
edit
At május 08, 2007 7:44 DE,
Zsofi foodblogja said…
Szia, kösz a hozzászólást. Legközelebb kipróbálok valami más fajtát is. A paszulyos fehérbabból készül?
At május 11, 2007 11:11 DE,
Névtelen said…
Szia,
Igen, feherbabbol keszul, de a nagyszemu fajtabol.
edit
At április 27, 2008 1:20 DU,
Névtelen said…
Szia!
Kb. 4 évvel ezelőtt kaptam egy kis befőttes üvegben zakuszkát az egyik Erdélyből származó kolléganőmnőt, ami nagyon ízlett. Sajnos a receptet nem kértem el, és már régóta másik munkahelyen dolgozom. Tegnap a leírt recept szerint a feleségem elkészítette, de én kicsit más ízre számítottam (nekem kicsit édeskés volt), így ő módosította a következők szerint a hozzávalókat: 3 padlizsán, 2 fej vöröshagyma, 2 TV paprika, 10 dkg füstölt fekete erdei sonka (a füstölt íz miatt :) ), oliva olaj, só bors, vegeta, fokhagyma. Nagyon finom lett, érdemes kipróbálni. Véleményem szerint még egy kis balzsamecetet is elbír.
Attila
At április 28, 2008 12:17 DU,
Zsofi foodblogja said…
Szia Attila, ahány ház, annyi zakuszka, de ki fogom próbálni a ti verziótokat is! Azzal a füstölt sonkával tényleg jó lehet.
Az édeskés íz egyébként a pritaminból jön, én ilyet ettem Erdélyben, úgyhogy ez lett az etalon :).
At szeptember 16, 2008 10:31 DE,
Furka Tünde said…
Sziasztok!
Én is egy erdélyi barátom révén kóstoltam a zakuszkát, és nagyon ízlik. Most keresgéltem a neten a különböző recepteket, és sok helyen írják, hogy az ízesítésből nem maradhat ki a babérlevél, illetve a tárkony. Megkérdezem a barátomat is, hogy az ő édesanyja mivel ízesíti, csak mert itt ti ezeket nem említettétek.
At szeptember 30, 2008 7:57 DU,
Névtelen said…
Terka...
en is igy keszittem el,de mielott lezarom az uvegeket,az olajat felforrositom es a tetejere ontok par evokanallal,hogy megsusse.Igy tartosabban elall a zakuszkank egessz telen(ex anyostol tanultam):-)
At július 01, 2009 9:08 DU,
István said…
Sziasztok!
Én félszékely vagyok. A padlizsánkrémnek,és a zakuszkának is az a lényege, hogy a zöldségeket nyílt lángon akár gáztűzhelyen, vagy gillsütőn (faszénen) hirtelen nagy hőn süssük. A padlizsán akkor jó, ha a húsa "hófehér marad. A paprikának is vastag húsának kell lennie és celulózos héját szinte feketére kell sütni. Ettől lesz a kívánt füstös íz. Innentől bármit lehet vele csinálni, ez az alap. Szerintem a sütő a maga 200 fokával -e mennyei zöldség kigúnyolása.
At január 22, 2010 7:25 DU,
Névtelen said…
Sziasztok
Nekem a babbal készitett zakuszka az igazi.
Szeretem ha egészben van benne a bab,de kenyérre kenve fenáll a vszélye hogy lepotyognak a babok.
Ezért érdemes a megfőzött babot ledarálni...
At április 10, 2010 2:32 DU,
Névtelen said…
Szabad tűzön készült isteni zakuszkákat kínálok ELADÁSRA, (Kedvező árban és isteni ízzel :))
nikus2@citromail.hu
képet is tudok küldeni róla
At szeptember 11, 2010 2:41 DU,
margit said…
Szia!En erdelyi vagyok es pont most fozom a zakuszkat!En apritamint nem szoktam megsutni es megis isteni mindig,a baberlevel es a szemes bors nelkulozhetetlen az adja az izet es termeszetesen a nyilt langon valosutese a padlizsannak.Most leirom az en kiprobalt receptemet:2kg piros pritaminpaprika,3kg zoldhusu tvpaprika,3kg padlizsan,1kg hagyma,600g paradicsompure,1l olaj,so,szemesbors,baberlevel.A padlizsant megsutom,ha kicsit hult szep tisztara lehuzom a hejat(viz ne erje!!),ahagymat megpucolom es ledaralom,egy nagy labosban az olajat oda teszem es bele a daralt hagymat,kicsit megdinsztelem,utana ledaralom a kicsumazott paprikakat,azt is ra a dinsztelodo hagymara,bele teszem a fuszereket es jol ossze rotyogtatom ,utana a daralt padlizsan kovetkezik,es kavargatas jo surun mert ,ha nem akkor spriccol.Ha jol megpuhult minden bele teszem a paradicsompuret es addig fozom mig kezd az olaj feljonni a tetejere.Steril uvegekbe toltom nagyon keves szalicilt hintek a tetejere,lezarom az uvegeket es szaraz dunsztba teszem.Egesz telen elall,csak sajnos irto hamar elfogy mert isteni finom!!Udv ,Gitta!Jo zakuszkazast!!
Megjegyzés küldése
<< Home